AZ ELSŐ SZABÁLYOZOTT HAZAI RÉSZVÉNYCÉLÚ KÖZÖSSÉGI FINANSZÍROZÁSI PORTÁL

(engedélyezés alatt)

A Tőkeportál célja a közösségi finanszírozás megismertetése, bevezetése és megvalósítása Magyarországon.
A jelenlegi európai uniós Prospektusrendelet értelmében a kezdő, kis- és középvállalkozások, új tőkét kereső vállalkozások évente maximum 1 millió eurónyi, azaz mintegy 320  millió forint tőkét gyűjthetnek.
A Tőkeportál engedélyezett indulását követően ez a lehetőség a magyar és régiós vállalkozások számára immár hazai környezetben is kényelmesen elérhetővé válik. A tokeportal.hu-n a vállalkozók, a Kampánygazdák kampányokat indítanak: video-és szöveges információkat jelenítenek meg, és az itt regisztrált befektetőktől gyűjthetik össze a kívánt összegű tőkét. A Befektetők a Tőkeportál nyújtotta szabályozott folyamatok révén elérik a befektetési döntéshez szükséges információkat. A Kampányok min. 45 napos időtartama alatt lehetőségük van további kérdések feltevésére, kommunikációra. A sikeres Kampány az, amely a Kampány futamideje végére eléri a kitűzött Tőkecélt. A tőke a hatályos Tpt. 14.§. (b) pontja szerinti zártkörű forgalomba hozatallal, tőkeemeléssel kerül a vállalkozásba.

Jelen weboldal csak általános információkat tartalmaz a közösségi finanszírozás fogalmáról, de engedélyezés előtt nem folytatja a tevékenységet. A Tőkeportál a nyilvános indulásáig üzletviteli tanácsadást vállal.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy értesíthessük a Tőkeportál indulásával kapcsolatos információkról és a közösségi finanszírozással kapcsolatos általános információkról. A feliratkozással elfogadja az adatkezelési szabályokat.

KÖZÖSSÉGI FINANSZÍROZÁS - CROWDFUNDING

A crowdfunding vagy magyarul közösségi finanszírozás egy olyan innovatív pénzügyi (fintech) megoldás, amely egy ötlet vagy vállalkozás tőkéjének finanszírozását  jellemzően online, a közösség bevonásával, kampányokon keresztül valósítja meg. Ennek piactere a közösségi finanszírozási portál.
A hagyományos finanszírozási formákkal ellentétben, ahol általában a nagy összegű befektetést egy vagy több forrás adja, a közösségi finanszírozás modelljében a kisebb összegeket egyének nagyobb csoportja (a tömeg, a crowd) biztosítja.

Flowchart

Célunk bevonzani a tőkeigénnyel rendelkező helyi és regionális vállalkozásokat, valamint azokat a befektetőket, akik részesedésért cserébe szívesen invesztálnak nagy növekedési potenciállal rendelkező vállalkozásokba. Az MKB Bank támogatásával létrejött cégünk, tőkepiaci szakértői csapatunk hisz abban, hogy a Tőkeportál Magyarországon is sikeresen bevezeti a világon már egyre gyorsabban fejlődő részvénycélú közösségi finanszírozást.

Feladatunknak tartjuk, hogy a hazai kis- és középvállalkozások gyors és organikus növekedést érjenek el a portálunk által kínált transzparens és költséghatékony szolgáltatásokon keresztül. Fontos számunkra, hogy a hétköznapi befektetők könnyen, transzparens módon juthassanak hozzá olyan befektetési lehetőségekhez, amelyekhez ezelőtt csak angyal, illetve intézményi befektetőknek volt hozzáférésük.

 

A Tőkeportál víziója, hogy a hazai startup-világ tőzsdéje legyen: a kisebb tőkegyűjtő kampányok valós, hatékony piacterévé kíván válni.

A probléma

Számos piacképes ötlet megvalósíthatóságát akadályozza meg a tőkehiány. Gyakran áll elő olyan helyzet egy vállalkozás esetében, amikor a saját tőke elfogy, és a család, a barátok és ismerősök (az úgynevezett ‘3F’) már nem tudnak tőkét biztosítani, de a professzionális pénzügyi intézetektől még nem lehetséges finanszírozáshoz jutni. A vállalkozások fejlődéséhez szükséges tőkebevonás és marketing egy formája a részvénycélú közösségi finanszírozás. Bár a fejlett tőkepiacokon számos híres és sikeres portál működik, mint a Seedrs vagy a Funderbeam, de Magyarországon eddig nem volt olyan fintech pénzügyi szolgáltatás, amely kitöltené ezt a finanszírozási űrt.

 

Megoldásunk

A Tőkeportál a megfelelő platform a vállalkozások tőkeszerzésére, és a befektetési lehetőségek széles potenciális közösségi befektetői körben történő megismertetésére. A Tőkeportál nem párosít ajánlatokat és nem kezeli a befektetői tőkét sem, azt pénzintézeti letéti számlára kell utalni. Amikor az adott Kampány eléri a tőkecélt, akkor azzal a Kampánygazda vállalkozás ZRt.-beli alaptőke-emelés révén kerül be a vállalkozásba. A Tőkeportálon történő regisztrációt és azonosítást követően, a Közösségi Befektetők egyénileg, vagy együttesen is befektethetnek. Együttes befektetés az, ha az egyéni befektető a Portálon keresztül csatlakozik egy Vezető Befektetőhöz, aki a – jellemzően nagyobb tőkét igénylő - befektetés megszervezésében többletszerepet vállal. A Kampányok jóváhagyásának legfontosabb nyilvános dokumentuma a Kiemelt befektetői információkat tartalmazó adatlap (az úgynevezett Key Investment Information Sheet, KIIS, ami az európai rendelettervezet szerinti minta alapján készül, terjedelme max. 6 A4-es oldal), ami tartalmazza az adott befektetés üzleti információit, és a kapcsolódó jogokat és kötelezettségeket. A Portálon folyó befektetési folyamat a zártkörű forgalomba hozatalnak felel meg.  

Vállalkozóknak

  • A Tőkeportálnak köszönhetően az itt regisztrált projektgazdáknak, szervezeteknek, startupoknak már induláskor lehetőségük lesz tőkebevonására.
  • A portálon való megjelenés és a kapcsolódó on-és offline lehetőségek és a közösségi média széleskörű elérést biztosít.
  • Küldetésünk része, hogy folyamatos támogatást nyújtsunk a vállalkozások és a befektetők oktatásában, a megfelelő kampányok megtervezésében, sikeres lebonyolításában.
  • A startup-ökoszisztémába illeszkedve, személyre szabott vállalkozás-építési tanácsadókkal működünk együtt és az oldalukon történő regisztráció és azonosítás után szakértő csapatunk a kampánygazda rendelkezésére áll.

Befektetőknek

  • Az érdeklődő crowdfunderek, magyarul közösségi befektetők és intézmények a Tőkeportálon tájékozódhatnak a befektetési lehetőségekről
  • A Tőkeportál a legújabb ötleteket, a mindennapokban azonnal hasznosuló megoldásokat, a portál által átvilágított startupokat mutat be.
  • Olyan befektetési kategóriákat hozunk létre, amelyek az intézményi és a magánbefektetők igényeinek is megfelelnek és a kampánygazda érdekeit is szolgálják.
  • Az online rendszer adta lehetőségek a felek közötti rugalmas kommunikációt és állandó eredménykövetést tesz lehetővé.
  • Tervezzük a jövőben egy speciális befektetési alap létrehozását, és a másodlagos kereskedelem lehetővé tételét is.

Feliratkozás

E-mail cím:*
Vezetéknév:*
Keresztnév:*
Válasszon:
Hozzájárulok, hogy a Tökeportál Zrt. hírlevelet küldjön számomra:*

Tájékoztatjuk, hogy a feliratkozók személyes adatainak a kezelője a Tőkeportál Zrt. Az adatokat az adatkezelő marketing célokra fogja felhasználni hírlevél küldés formájában. Az adatok megadása önkéntesen történik. Az adatok harmadik fél részére nem lesznek hozzáférhetőek. Minden feliratkozót megilleti a saját adataihoz való hozzáférés és az adatok szerkesztésének a joga.

Kövess minket Facebookon!