#TŐKEPORTÁL

A közösségi finanszírozás célja a kezdő-, kis- és középvállalkozások tőkéhez jutásának elősegítése, a lakosság és a befektetők részvételének növelése a helyi vállalkozások sikerre vitelében.

A Tőkeportál célja a közösségi finanszírozás bevezetése a hazai gyakorlatba a hatályos jogszabályi keretek között.
Weboldalunk részletesen ismerteti a 2019 II. félévében induló szolgáltatásunkat.

A Tőkeportálon a tőkebevonás a magyar jogszabályok alapján, a zártkörű kibocsátás szabályai szerint történik.
A kezdő vállalkozások növekedésének kritikus pontja, amikor az induláshoz rendelkezésre álló saját tőke már elfogy, viszont bankhitelhez, illetve kockázatitőke-alapok forrásaihoz még nem jut hozzá, vagy azt drágának, hosszasnak tartja. A közösségi finanszírozási kampány egyszerre ér el számos lehetséges befektetőt, és nemcsak a tőkeszerzést támogatja: a közösségi finanszírozás az egyedüli finanszírozási forma, amely jelentősen segíti az ügyfélszerzést, az értékesítést, a kommunikációt, azaz a márkaerősítést. Részvénycélú közösségi finanszírozással a fenntartható növekedést felmutató üzleti modellel rendelkező kezdő, kis- és középvállalkozások tudnak hatékonyan tőkéhez jutni úgy, hogy közben márkát építenek és akár értékesítést is generálnak. A Kampányt indító vállalkozások jellemzően 30–300 millió forint tőkét keresnek a 45–60 napig tartó kampányban. A kampány akkor sikeres, ha eléri a tőkecélját, amiért cserébe a befektetők részvényekhez jutnak.

#KÖZÖSSÉGI FINANSZÍROZÁS

Tudj meg többet a közösségi finanszírozásról

A közösségi finanszírozás (crowdfunding) olyan innovatív, alternatív pénzügyi (fintech) szolgáltatás, amely egy vállalkozás tőkeemelését online kommunikációs kampányon keresztül, a közösség tőkéjének bevonásával valósítja meg. A közösségi kampányok piactere a közösségi finanszírozási portál. A portálon regisztráló lakossági és intézményi befektetők sokasága (crowd) számos kisebb és nagyobb összegű befektetést hajt végre a kampánygazda vállalkozásba. A több hónapos kampányok során az online fórumon kérdeznek a kampánygazdától és megismerik a vállalkozás működését.

*MIÉRT VÁLASZD A TŐKEPORTÁLT?

Mentorprogram

Inkubációs-mentorálási szolgáltatásunk során a Kampánygazdákat szakértő mentor csapatunk támogatja a jogi, üzletfejlesztési és kommunikációs kihívások sikeres teljesítésében.

Startup ökoszisztéma

A Tőkeportál a startup-ökoszisztémát építő, szervező tevékenysége révén építi a befektetői és a kampánygazda-közösséget. Az ökoszisztéma-építés küldetés és befektetés: a létező szereplők közötti feladatmegosztást, hatékonyságot segíti elő, és a hosszú távon gondolkozó szereplők aktivizálását jelenti.

Befektetők sokasága – a crowd

Egyszerűbb és gyorsabb, több befektetőt elérő tőkeszerzési lehetőséget biztosítunk! Befektetői körünk az egészen kis befektetőktől kezdve a kockázati tőke-, az angyal- és intézményi befektetőkig jelen vannak a Tőkeportál oldalán!

Értékteremtő, hatékony tőkebevonás

A közösségi finanszírozás egy értékteremtő hatékony tőkebevonási forma: amely a befektetőket a Tőkeportálon keresztül gyors és akár kis tőkeigényű befektetésre ösztönzi, a vállalkozásoknak online felületet, marketing megjelenést, tőkepiacteret biztosít.

Szakértő csapat

Lassan öt éve folyó előkészítői munkánk során szerzett tapasztalatokon alapulva hiszünk abban, hogy a jelenleg folyó nemzetközi és hazai szabályozási folyamat végén Magyarországon is helye van és sikeres lesz a világon egyre gyorsabban fejlődő közösségi finanszírozás.

Nincsenek rejtett költségek

A mérsékelt fix költségeken felül csak sikerdíj-alapú levonások terhelik a vállalkozások tőkeszerzését.

*HOGYAN MŰKÖDIK

A közösségi befektetés és kampányindítás folyamata a Tőkeportálon

A közösségi kampány indításának folyamata a Tőkeportálon

Befektetési célú kampányt befektetésre alkalmas vállalkozás tud indítani, amelyik a mentorprogram segítségével elkészíti a kampányhoz szükséges, a keresett tőkét bemutató üzleti tervet. Indítsd be a saját vállalkozásodat, írd meg a saját sikersztorid. A kampány-előkészületek elvégzésében végig támogatunk, de ez több hónapot is igénybe vehet. A kampánybefogadó nyilatkozat kézhezvétele után el is indíthatod az első kampányodat.

Részletek

A közösségi befektetés folyamata a Tőkeportálon

Fedezd fel a legmenőbb startupokat! A regisztrációs folyamatot követően máris böngészhetsz a kampányok között. Befektetési szándékot jelezni az azonosítási folyamatot követően lehetséges.
Befektetői profilodhoz szükséged lesz az értékpapírszámla-kivonatodra és a személyes adataidra. Kérdés esetén vedd fel velünk a kapcsolatot.

Részletek

#TŐKEPORTÁL

A Tőkeportál Csapat

*VÍZIÓNK

A Tőkeportál víziója, hogy a hazai és a regionális startup világ információs központjává és hatékony piacterévé váljon.

A Tőkeportál víziója, hogy a hazai és a regionális startup világ információs központjává és hatékony piacterévé váljon.

Egyszerű, de jól szabályozott folyamataival a kezdő-és kisvállalkozások számára is könnyen elérhető finanszírozási lehetőség, a lakosságnak pedig kis tőkével, tőkeáttétel nélkül kockáztató részvételi lehetőség a környező vállalkozásokba történő befektetésre

Missziónk, hogy elősegítsük a pénzügyi és a befektetési kultúra fejlődését, a gazdaság versenyképességének növelését azzal, hogy a hazai és a regionális kezdő-, kis-és középvállalkozások tőkéhez jutását a pénzügyi befektetők és lakosság széles rétegeinek bevonása révén megkönnyítsük.

*A TŐKEPORTÁL ELŐNYEI

Biztonságos

A Tőkeportál ajánlatokat nem párosít, vagyont nem kezel, a kampányokba befektetett tőkék a pénzintézeti letéti számláról a vállalkozásba kerülnek, a befektetők részvényekhez jutnak.

Egyszerű

A teljes és befejezett regisztráció után a befektetők online szerezhetnek részesedést a kiválasztott vállalkozásban.

Hatékony

A befektetni vágyók és a tőkét kereső vállalkozásokat egy online felületen összekapcsolja.

*PARTNEREINK

Együttműködő Vállalkozások és Szervezetek

6
7
Tőkeportal_partnerek_logo
tg_footer_logo
11
CROWD-FUND-PORT_for_Combinations
pinterattila
polecat
xventures
PenzSztar-logo500
logo_conorfound
feheralbatrosz_logo
kibu
h13

*TŐKEPORTÁL BLOG

Hírek és Események